A középiskolai matematikaoktatásban formálisan nem feltétlenül kerül elő a rekurzív sorozatok témája, de implicit módon megjelenik a legegyszerűbb témák tárgyalása során: ott van akár az egész kitevős hatványok vagy a faktoriális definíciója mögött; előkerülhet a Fibonacci-sorozat, a számtani vagy a mértani sorozat bemutatása idején.
Általánosabban fogalmazva rekurzív gondolat jelenhetik meg már az n-elemű halmaz részhalmazainak összeszámlálása során vagy más olyan feladatokhoz kapcsolódva, ahol egy n elemre vonatkozó állítást az n-1 elemre vonatkozó állításra vezetünk vissza (és ebben a helyzetben természetesen szorosan kötődik a teljes indukció témájához).
Bonyolultabb esetben a rekurzív gondolat nem is sorozat, hanem például kétváltozós kifejezés kapcsán bukkan föl: ilyen lehet a Pascal-háromszög bemutatása idején az n alatt k kifejezés.
Informatikából sem szükségképpen tanítunk rekurzív módon programozni; egy szokásos csoport célkitűzéseit, az óraszámok megszabta korlátokat figyelembe véve ez általában nem is tűnik reálisnak.
Ugyanakkor egy szakkör, egy átlagosnál érdeklődőbb fakultációs csoport esetében sokféle téma vetheti föl ezt a kérdéskört: vonzó bevezető lehet például ehhez egynémely látványos fraktálalakzat bemutatása.
Az alábbiakban néhány matematikafeladathoz kapcsolódó egyszerű programmal szeretnénk kedvet ébreszteni a témához.